A legnagyobb hazai irodaszékgyártó

CIFF 2015 – beszámoló a világ legnagyobb irodabútor kiállításáról

2015 július 14, kedd
Írta: Antares Hungary

Az irodai székek gyártóinak és forgalmazóinak világszerte legnagyobb szakmai seregszemléje az évente tavasszal Cantonban (Guangzhou) megrendezett C I F F kiállítás. A rövidítés jelentése Chinese International Furniture Fair, Kínai Nemzetközi Bútor Vásár.

E rendezvény igazából páros esemény, március közepe táján a lakásban és a vendéglátásban (hotel, restaurant) használatos bútorok, majd rá két hétre az irodai és közösségi (előadóterem, mozi, hall) bútorok kerülnek terítékre.

A kiállítás számaiból: közel 4000 kiállító, 35 hektárnyi terület, 190 országból érkezett, kb. 140-150 ezer látogató. E számok például a kölni Orgatec kiállítás (erről beszámolónkat a forgoszek.hu 2014/3. számában lehet olvasni) számaihoz képest nagyjából háromszor nagyobbak. A rendezvény a múlt évtizedben néhány év leforgása alatt vívott ki magának globálisan nézve kiemelkedő jelentőséget. Ehhez nem kis részben járult hozzá az is, hogy olyan magas szakmai rangot képviselő konkurens rendezvények is nevüket kölcsönözték hozzá, mint amilyen például az Interzum, amelynek jogtulajdonosai csatlakozó partnerként beszálltak a szóbanforgó kiállítás mint brand felépítésébe, és evvel lényegében megteremtették saját maguk egyik fő versenytársát. De gyakran ugyanez a motívum érvényesült nemcsak a kiállítás-szervezők, hanem az alkatrészgyártók, székgyártók kínaiakkal való együttműködésében is, ami az elmúlt 2 évtizedet illeti. Erről két régi igazság jut eszembe. Az egyik, hogy két rossz közül a kisebbik választandó. A másik: amit nem tudsz megakadályozni, annak állj az élére. Ugyanis a több, mint 30 éve robogó kínai gazdasági expressz határozott körvonala úgy 12-13 éve bukkant föl a horizontunkon, és az idő előrehaladtával egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a vonat egyrészt felénk tart, másrészt olyan lendülettel, hogy a bivalyerősnek tartott európai gazdaság szereplőinek (legalábbis a mi szektorunkban és az ipar még számos ágazatában) nagyjából csak az a két reális választása maradt, hogy eláll az útból vagy felszáll a vonatra. Mi az Antaresnél ilyen gondolatokkal az utóbbit választottuk. Ezért utazok-utazunk el évente erre a vásárra… és vélhetően hasonlóan voltak-vannak ezzel más szereplők is, köztük az említett német kiállítás szervezői.

A távlatokhoz és tempóhoz kis kitérővel még annyi, hogy 11 évvel ezelőtt ugyanez a vásárközpont 5 óriás pavilon-szelvényből állt, jelenleg ezen egységek száma 16. Bár aki nem látta, annak keveset mond ez a távoli két szám. Közelebbi és számunkra, magyaroknak a saját példánk ismeretében talán kézzel foghatóbb a metró (földalatti) rendszer kiépítésének rövid története e 12 milliós városban. A ’60-as évek elején került Canton kommunista városvezetésének asztalára a földalatti közlekedés kiépítésének terve…, majd a munkálatokat hivatalosan 1993-ban kezdték meg és az első részleges vonalat 1997-ban adták át, 5 állomással, 4-5 km szakaszon. 2004-ig 2 teljes vonal készült el, 40 állomással, 50 km-nyi pályával. Ma 9 metróvonal működik, 166 állomással és több, mint 250 km-nyi szakaszon. Ja, és további 4 vonalat adnak át a következő 2 évben. Lényegében tehát szinte felfoghatatlan a tempó. És ez nem csak e metropolisz metró-hálózatának bővülésére vonatkozik, hanem az egész ’Középső Birodalomra’.

Ez a kifejezés azért talán egy kis magyarázatra szorul. Egy térképről jutott eszembe, amelyet az egyik dongguani beszállítónk vezetőjének irodájában, az ajtóval szembeni falon láttam. Ezen a számomra megszokottól lényegesen eltérő nézetű, kiterített világtérképen középen nem Európa volt látható, hanem természetesen Kína. Mert ahogyan az európaiak számára a Római Birodalom óta alapértelmezett, hogy a világ közepét saját földrészükre teszik, úgy Kína, a Középső Birodalom is a világ közepének tekinti saját magát. Ráadásul úgy kétszer annyi ideje, mint mi, azaz bő négy ezer éve, írásban is dokumentálva. Kína neve saját nyelvén Zhongguo, amely név 2 tagból áll: a zhōng (中) jelentése ’középső’, míg a guo (国) jelentése ’állam’.

Hogy egy kicsivel visszább kanyarodjunk a címben kitűzött témához, a valódi középpontot vagy súlypontot illetően objektív támaszként még néhány adat: míg az Európai Unió lakossága úgy fél milliárd fő, addig a vásárt rendező országé bő 1,3 milliárd. Ha pedig a kiállítók és látogatók jó részét adó, tágabb értelemben vett Dél-Kelet Ázsia lakosságát tekintjük, a Japántól Koreán, Malajzián át Indiáig húzódó térség a 7 milliárd feletti bolygó lakosságnak közel 40%-át adja, míg egész Európa pedig csak kevesebb, mint 10%-át. Számszerűen nézve innen is érthető, milyen alapon helyezik saját országukat a glóbusztérkép közepére a kínai kartográfusok.

Ha már így elkóboroltunk a címben kitűzött tárgytól, maradjunk még egy rövid ideig ezen a nyomon. A fentiek alapján valaki azt hihetné, hogy az óriási számok bűvöletében álmélkodó csodálattal tekintek Kínára. Ám nem erről van szó, hanem csupán arról, hogy szeretnék minél tárgyszerűbb adatokat előtárni avégett, hogy a hozzá viszonyulásunkat minél reálisabb alapra helyezhessük. Mert azóta is, hogy az a bizonyos vonat feltűnt a horizontunkon, azaz a kínai irodaszékgyártók székei és alkatrészei megjelentek a látómezőnkön, hazai székgyártóként ambivalens módon viszonyulunk hozzá. Egyrészt más alapanyag forrásoknál sok tekintetben versenyképesebb beszerzési piac Kína. Másrészt azonban olyan versenytárs, amelyet vásárlásainkkal mi magunk is táplálunk, és óvakodva tekintgetünk rá, hogy Dzsinkisz kán unokáinak mikor támad kedve piacunk lerohanására. Tehát Kína az egyik szemünkkel nézve jó partner, a másikkal potenciális ellenfél. (Valamelyest hasonlóan kettős értékű velük a kapcsolatunk, mint amilyen az néhány nemzetközi kiskereskedelmi-lánccal, amelyeknek beszállítói vagyunk, és amelyek saját székimportjuk és gyakran termékgyilkos, piacromboló marketingjük révén az ellenfeleink is egyben. De ez egy másik történet.)

Régi római mondás, hogy barátaidat és ellenségeidet tartsd magad közelében. Hát evvel is indokolható, miért járunk évente Kínába, vásárokba és beszállítóink fölkeresésére. Mert szorosabb ismeretség, reális adatok birtokában eredményesebben tudjuk alakítani a másik féllel kapcsolatos stratégiánkat – legyen az akár barát, akár ellenség.

Vannak persze olyan meghatározó adatok is, amelyekért nem szükséges sok ezer mérföldet utazni. Ilyenek például a devizaárfolyamok. A kínai központi bank saját devizájának árfolyamát mindenekelőtt az amerikai Dolláréhoz igazítja. Tekintve, hogy az Euró a Dollárhoz képest egy év alatt kb. 20%-ot veszített az értékéből, így a Jüan (vagy reinminbi, RMB, a kínai fizetőeszköz) ugyanennyivel erősödött az Euróhoz képest, vagy az Euró ennyivel gyengült a Jüanhoz képest, ez csak nézőpont kérdése. (Megj.: Ebben a tárgyban a forgoszek.hu magazin 2014/1. számában Olajos Tibor a valutaháborúkról szóló cikkét érdemes újraolvasni; akkor még kétes próféciaként hathatott, de ma már tudhatjuk, hogy helyesnek bizonyult a prognózis, illetve elemzés.)

A lényeg az, hogy mivel a Forint árfolyama alapvetően az Euróhoz kötött és harmadik devizákkal szemben ahhoz hasonlóan mozog, így számunkra is az említett mértékben drágult a kínai import. Ez első látásra hátrány, hiszen árrést veszíteni nem szeretünk, és árat emelni sem könnyű. Mindenesetre az árfolyamváltozás és az importdrágulás végső soron csak egy olyan külső körülmény, amely minden versenyzőt egyaránt érint. Ehhez az egyik gondolatom az, hogy az Antaresnél nem bánjuk a kínai import drágulását, hiszen ha az európai – és benne a magyar! – termelés versenyképessége nő, avval már középtávon a vásárlóerő és a piac is nőhet. És nem utolsósorban az sem rossz nekünk, ha a csekély hazai hozzáadott értéket előállító, ’nettó importőr’ versenytársaink pozíciója relatíve romlik. Tehát ez nyilván nem a ’dögöljön meg a szomszéd tehene is’ szemlélet, hanem annak a felismerése, hogy hazai gyártóként a versenypozíciónk végül javulhat attól, amit első látásra negatívumnak gondolnánk, mivel a mi cégünk a termékekbe beépített alkatrészeinek még ma is nagyobbik részét Európából szerzi be, nem beszélve a saját élőmunka hányadról. Így természetes, hogy őszintén örülünk, ha kínai munkások helyett egyre több munkát tudunk adni magyar, román, cseh, horvát, olasz stb. európai munkatársunknak.

És ha már ide kanyarodtunk, érdekesnek tartom megosztani a következőt is. Emlékszem, tizenegy évvel ezelőtt dél-kínai beszállítóink üzemeiben a munkások béreiről érdeklődve azt a választ kaptam, hogy a bér 50-70 Dollárnyi havonta, és hogy azért rendszerint napi 11-12 órát dolgoznak, két fővel nagyjából lefedve 24 órát, és mindezt a hét 6 napján teszik, csak egy napot pihennek (azt is részben kényszerű leállás miatt, az áramellátás korlátozása okán). Vagyis nagyjából 20-25 centet kerestek akkoriban óránként, ami a megfelelő magyar órabér töredéke volt. Na, meg persze koszt és kvártély, tekintve, hogy sok száz vagy akár néhány ezer kilométerekről érkeztek a tengerparthoz közel eső iparvárosba dolgozni egykori földművesek. A mai állapot ellenben már az, hogy ugyanabban a régióban, ugyanabban a munkakörben már csak 8-9 órát dolgoznak naponta, a héten többnyire 2 pihenőnapjuk van, és a fizetésük 350-400, túlórákkal 500 Dollárnak megfelelő Jüan. Tíz év alatt a munkások (és más munkakörökben dolgozók) bére 7-10-szeresére nőtt. Közben a termelékenység is növekedhetett valamennyit, de nyilván nem ilyen ütemben, vagyis a kínaiak alacsony béréből eredő relatív versenyképessége az egykori töredékére esett vissza. És elmondható, hogy azonos munkakörökben ma már ők is ugyanannyit keresnek, mint egy magyar, szlovák, vagy román munkás. (Nagyjából ugyanez áll az irodai és menedzseri fizetésekre is.)

Fontos helyén kezelni persze, hogy a munkaerő költségével kapcsolatos versenyképességi tényező csak egy a többi közül. Némi irigységgel tehetjük hozzá, hogy emellett ott van például a kritikus gyártási tömeg és a klaszter- vagy generátor-hatás is. Amennyi szék és székalkatrész gyártó vállalat fejezte be kénytelenül tevékenységét Észak-Itáliában az elmúlt 10 évben, annyi új indult Canton és Shanghai környékén. Elmondható, hogy a szektorunkban az elmúlt 10 évben történt beruházások és az azok nyomán született technológiai vagy formatervet illető újdonságok jelentős része kötődik a Középső Birodalomhoz. És ez versenyelőnyt jelent még jó ideig, annak ellenére, hogy már régen nincs már export-támogatás, és hogy (legalábbis Kelet-Európához képest) már elolvadt a munkaerő költségére vonatkozó előny. S nem utolsó sorban az elmúlt 10 évben létrejött Kínában egy százmilliós nagyságrendű társadalmi felsőközéposztály, amely olyan erős belső piacot teremtett, ami a jelek szerint elegendően pótolni tudta a gazdasági rendszerváltozásával (válságával) hosszan elbíbelődő, egykor első számú exportpartner, az Európai Unió meggyengült vásárlóerejét.

Egy amerikai kommandós ezredes, aki egy bevetés alkalmával elszakadt egységétől, majdnem egy évig az Amazonas-őserdőben rekedt, egyedül, élelem, szerszámok, gyógyszerek nélkül. De végül átvágva a dzsungelen, épségben visszaküzdötte magát a civilizációba, és könyvet írt kalandjairól, amelynek címe nagyjából így fordítható: A vadon semleges. Ha valaki józanul, tárgyszerűen veszi számításba valódi lehetőségeit, és túlélésre irányul a szemlélete, tehát alapvetően optimista, de reális célokat tűz ki, az boldogulhat, annak ellenére is, hogy a ’vadon’ az első napokban idegennek, sőt ellenségesnek tűnik. Némileg hasonló érzéseim voltak annak idején a szűk utcák fölé tornyosuló hongkongi felhőkarcolók kietlen vadonjában sétálva, első utam alkalmával. Legalábbis így utólag visszanézve. A kínai emberekre és államukra is igaz, hogy pragmatikus. Így rámondható, hogy Kína ’semleges vadon’. Akiknek sikerül(t) a ’kínai egyenlő gagyi’ és ehhez hasonló, lejárt szavatosságú sztereotípiák helyett valós képet alkotnia Kínáról, az helyesen tudott és tud ma is igazodni hozzá.

A CIFF irodabútor szakvásár 35 hektáros kiállítóterében több száz irodaszékes kiállítót láthattunk. És mint minden ilyen vásár, a szakma szereplőinek csak egy kis részét vonultatja föl, közel sem az egészet. Ezek alapján úgy becsülöm, hogy a kínai székgyártók száma néhány ezer lehet. Tekintve, hogy Kína és Európa földrajzi méretei nagyjából hasonlóak (a népességekről már esett szó), egy egyöntetűnek tartott ’kínai’ minőségjelző ugyanúgy nehezen kezelhető, mint ahogyan egy ’európai’ jelző is kevéssé alkalmas általános érvényességgel például albán, olasz, német és ukrán cégek azonos rendeltetésű iparcikkei minőségének átfogó jellemzésére. Eurázsia innenső és túlsó végén is egyaránt megvan az a széles minőségi skála, amelyen az egyes gyártók termékei elhelyezhetők.

Visszatérve a CIFF standjai közé, a kiállítást A-Z szerettem volna bejárni négy nap alatt. Végül a teljes bejárás elegendő idő híján nem sikerült, de egy összkép e nélkül is összeállt. Ez pedig úgy foglalható össze, hogy a megjelent termékek, újdonságok tekintetében a tavaly ősszel a kölni Orgatecen és az idén tavasszal a Cantonban látott irodai ülőbútor világkép egymással jelentős átfedésben van. Részben ugyanazon szereplőkkel, és főként ugyanazon globális trendekkel, amelyek között az irodai ülőbútorokra vonatkozóan a következőket éreztem jellemzőnek:

  • főleg szögletes, minimalista formavilág – ami ott Keleten csak egy a többi között
  • könnyed hálós széktámlák ezernyi változatban, műanyag vagy fém keretre feszítve
  • mobilitás: ezernyi különböző székmechanika (gyakran csak kinézetre eltérők)
  • passzív rugalmasságot nyújtó megoldások, amelyekben a mobilitás nem egy mechanikából származik, hanem a (mű)anyag tulajdonságából – egész háttámlák, fejtámlák, deréktámaszok készülnek puha felületű, rugalmas poliuretán, szilikonból
  • újabb formájú alkatrészváltozatok (görgő, lábkereszt, karfa, fejtámla), amelyek azonban a már meglévőkhöz képest érdemi újat szerintem nem adnak
  • színesség: több és bátrabb színek, mint eddig
  • fehér és világosszürke székelemek a korábbinál nagyobb arányban – tart még az Apple (iPod) által elindított, a fényes fehér színtől karakterisztikus stílusirány

A különbséget a két említett vásár felhozatalában elsősorban ott láttam, hogy az általános globális irányvonal mellett emitt jelen voltak a speciálisan távol-keleti díszítő motívumok, óriási főnöki fotelek tömörfából, faragott sárkánymotívummal gazdagon díszítve, amely ízlésvilág értelmezési területe a Tigris, Eufrátesz és Volga folyók vonalánál nagyjából véget ér. Illetve míg Kölnben a középkategóriától fölfelé terjedő tartományba eső termékeket állítanak ki, addig Cantonban a Középső Birodalom alsó-középosztályának szóló megoldásokból is bőven volt terítéken olyan kínálat, amely nem mellesleg a mi kelet-európai tömegigényeinknek is megfelelő. Még az is elmondható, hogy ülőbútorok terén Canton mutatott fel nagyobb a változatosságot, míg a nem ülőbútorok Kölnben szerepeltek egyértelműen szélesebb, vagy inkább gazdagabb felhozatalban. Persze az is lehet, hogy mivel a székekre összpontosítva jártam itt is, ott is, ezért az egyéb bútoroknak nem is feltétlenül a tényleges (műszaki) változatossága volt több Európában, hanem a részek egymáshoz illesztése, az átfogó stílus volt – legalábbis európai szemnek – harmonikusabb a német kiállításon.

És a stílus, avagy a berendezési tárgyak formaterveinek összhangja talán egy olyan pont, amelyben az európaiak számára akad még egy lényeges versenyszempont, amelyben megőrizhető az egykor szerzett előny. Mert bár az általános kultúra gyökerei Kínában a miénkénél is mélyebben nyúlnak a múltba, de a modern irodai bútorok egyes elemeire és az összképre vonatkozó formatervezés hagyománya Európában hosszabb múltra tekint vissza, és ezáltal kiérleltebb. Vagy talán mindössze csak annyiról van szó, hogy az európai gyártók a kínaiaknál jobban meg tudnak felelni az európai vásárlók ízlésvilágának?!

Emlékszem még a 12-14 évvel ezelőtti kölni, milánói vásárokra, ahol a standok jelentős részén kihelyezett ’fényképezni tilos’ jelzések ellenére sok távol-keleti titkos ügynök járt ’ihletet meríteni’, kamerával a kezében. Ezzel párhuzamosan az akkori időkben a cantoni vásárban az európai vagy amerikai arc elég ritka volt még. Az utóbbi években ez a jelenség is megváltozott: az itteni szakvásárokon már jóval kevesebb keleti arccal találkozni, miközben Cantonban nemcsak a látogatók, de a kiállítók között is igen sokan voltak a mi földrészünkről.

< Vissza a tudástárhoz
Ugrás a tetejére
©2017 Antares Hungary